Halottkém
Elhangzott a KJF Posztmodernológiai Kutatóközpontja és a Magyar Kultúra Alapítvány rendezésében tartott Posztmodern korszakváltozás – mi Végre? c. konferencián. Bp. 2007 febr. 21.
A halott Alany és az élő halottkém – referenciák a posztmodernben
„Az Alany meghalt.” Állapította meg a halottkém. „Honnan tudod?” Kérdezte az öregember. „A műszer jelzi.” Az öregember szemét könnyek homályosították el, és nem vette észre, hogy a halottkém suttyomban kilopta zsebéből az utolsó fillérét is.
De minket most nem a bűnügyi történet, hanem a műszer érdekel. Az „Alany halála” tematikájú nagyüzemi szövegszerkesztés Isten halála után indult be. Nietzsche, aki megállapította Isten halálának beálltát nyilván még ismerte az élő Istent, mint referenst, és így, szakember lévén, a rajta észlelt változást halálnak véleményezhette. De mit tehetünk mi most itt a posztmodernben, amikor már egyetlen ember sem él, aki ismerte az élő Istent? Hinnünk kell Nietzschének.
Azt is beszélik azonban, hogy Nietzsche elmebeteg lett, de halottkém korában még valószínűleg nem volt az. Ezt nyilván olyasvalaki állapította meg, aki még ismerte az épelméjű Nietzschét, meg a beteget is, tehát volt referenciája. Higgyünk neki is.
Az azonban már nem hit kérdése, hogy kijelentéseink a tudatunkból származnak, ami pedig idegsejtjeink működésének eredménye. Az „Isten meghalt” mondat, hasonlóan a többihez, egy speciális neurotranszmitter áramlás következménye. A kérdés az, hogy az áramlás iránya helyes vagy helytelen, illetve egészséges vagy beteg-e. Ma már a helytelen neurotanszmitter működés gyógyítható, hála sokadik generációs gyógyászati médiumainknak, tehát a helytelen kijelentések is. Ez azt jelenti, hogy akár Isten is feltámasztható, vagy pl. a metafizikából is ki lehet kezelni valakit, a beavatkozás csupán piac-politika kérdése.
Nietzsche szövegeinek minősítése azonban nem kivételes, minden irodalomhoz kapcsolódik hallgatólagosan egy flepni is, ami azt jelzi, hogy szerzője épelméjű-e, vagy sem. A grammatológia tételeiről pl. tudva lévő, hogy alkotójuk nem elmebeteg. Igaz, a tudomány haladása a flepniket sem hagyja érintetlenül.
Nem véletlenül foglalkozom az épelméjűség kérdésével ennyit, az Alany halálának megállapítása ugyanis felelősségteljes munkát és tiszta tudatot igényel. A halottkémnek rendelkeznie kell az élő és hatékony erkölcsi Alany ismeretével, mint referenciával a halál beálltának megállapításához. Ez esetben a műszer a halottkém tudata, illetve agyveleje, vagyis neurotranszmitterei.
A zavaró kérdés itt az, hogy az ideális Alany létezett-e valaha is másképpen, mint szellemi képzetként. Azt gyanítom, hogy nem, és ebben az esetben a halála megállapításakor is életben van, mi több, muszáj élnie, hiszen ő az egyetlen, aki önnön halálát megállapíthatná, minthogy a halottvizsgálat felelős alanyi működés.
Ilyenformán az Alany halálának emlegetése inkább utal öngyilkossági szándékra, mintsem kórbonctani leletre. A halottkémek azonban, már ahogy én látom, nagyon is tisztában vannak saját alanyi ágens mivoltukkal, így talán helyénvalóbb gyilkossági szándékra gyanakodni esetükben.
Isten halála magával rántotta nemcsak az erkölcsi Alanyt, hanem az egész metafizikát is – textuálisan. A metafizika azonban nem a metafizikából ered, és a forrása minden igyekezet ellenére is érintetlen. A metafizika, mint ahogy az Alany is, Isten is médium, és a forrásuk, mely alighanem közös, szintén médium. A Pethő Bertalan által leírt médium generációkat figyelembe véve azt kell, hogy mondjam, az aktuálisan használatos médiumainknak csupán kisebb hányada mutat fejlődést, bár ez a fejlődés napjainkban nyomasztó hatású. A zéró és mínusz generációs médiumaink, testi szereink, tudatunk, ha tetszik lelkünk, történelmi léptékkel mérve változatlanok, miközben rájuk utaltságunk nemhogy csökkent volna, hanem éppen az immár beláthatatlan hatékonyságú technikai eszközeinknek köszönhetően hatványozódott.
Megtévesztő szóhasználat a „társadalmi evolúció” emlegetése, mert így a néhány évszázad alatt létrejött, látványos, de felszínes szocio-ökonomikus változások örökérvényű, visszafordíthatatlan jellegűként tűnnek fel, hasonlóan a biológiai evolúció eseményeihez. A tudat működése, melynek egyik eredménye a metafizika, alapjaiban ma is ugyanolyan ősi, mint pl. Arisztotelész korában. Testi szereink az életút során fejleszthetők persze, de egy újszülöttnek mindent előröl kell kezdenie. A miért kérdések sorára, melyre végül Isten (volt) a felelet, ma sem tudunk jobb választ, a kérdés pedig minden ébredő tudattal együtt ébred.
Ami pedig felettünk világlik, a Nap, minden földi médiumok atyja szintén változatlan, állandó, ha esetleg mégsem az, mert fejlődik, akkor nekünk végünk. A világegyetem végessége tétel emberi gondolkodással értelmezhetetlen, ám ez nem csökkenti propaganda funkcióját. Sajnos földi környezetünk ősi, természetes állandóságát lehet, hogy nem sikerül megőriznünk, köszönhetően a 4, 5. generációs technikai médiumaink fejlettségének és mínusz generációs tudat médiumunk ősi állandóságának. Mindazonáltal a környezetkárosítás is növeli a GDP-t.
Médiumaink csak a biológiai és az égi szubsztanciák közötti szűk tartományban mutatnak fejlődést, de ez ma már olyan fokú, hogy civilizátumot képez és eltakarja előlünk az állandóságokat. Egyik ilyen az ősi természettől való függőségünk, egy másik pedig alanyi mivoltunk, mely az emberi mivolt lényege.
Visszatérve a halottkémhez, mégis miért hasznos az „Alany halála” retorika? Az egyik válasz: a zsebtolvajok számára a szem fényének elveszejtése céljából. Ennél azonban súlyosabb a helyzet. Az Alany elpusztítása nemcsak textuálisan, hanem a gyakorlatban is megvalósítható. Szemléletes egyéni példa Louis Althusser esete a törvénnyel és az elmebajjal. Társadalmi méretű példaként pedig a kommunizmus szolgál, ahol a kisembereket alanyiságuktól megfosztják, a nagyemberek pedig felelős alanyi mivoltukat lehazudják. De ma már más a helyzet, nincs kommunizmus, mindent tudunk és mindent szabad, ám az erkölcsi Alany mintha még mindig meg lenne szeppenve.
Nem halott azonban, ezt saját átélésem alapján is mondhatom, a halottkémek alanyi aktivitása mellett. Pusztítása viszont folyamatosan és globálisan zajlik erkölcstelenítő médiasugárzással. A tömegmédia alanypusztító tömeghatást fejt ki, miközben a felelősség alól alanyi jogon mentesül. A tömegmédiának nem róható fel, hogy felelős alanyisága elveszett, mert ilyesmi nem volt neki soha.
A posztmodern tömegmédia eredendően új fejlemény, nincs történelmi referense, így mérhetetlen, ha tetszik abszolút. Ideális elvárásaink vele szemben tehát alaptalanok, bár hajlamosak vagyunk valamiféle médiaideál képzetének tükrében ítélkezni róla.
A média értékelése közvetlen érzékszervi benyomásaink alapján, rácsodálkozva, mint egy ufóra, végezhető. Így pl. az én érzeteim szerint, a posztmodern tömegmédia nem közvetít kultúrát, nem hordoz igazságot, nem méltó tiszteletre, nem vehető komolyan, de mégis szükséges, mint ahogyan az ürülék is az. A tömegmédia a posztmodern kor kommunikációs ürüléke. Jeltrágya. Nincsenek benne kivételes csatornák, üzenetek, az egész az, úgy, ahogy van. Szeretni persze nem kell, de ugyan ki lenne dühös az ürülékére? Talán csak az, akiben benne reked. Én azt mondom: hadd jöjjön a média, ha jönnie kell. Magyarország a kommunizmus évei alatt halálos beteg lett, most lábadozik. A média azt jelzi, hogy széklete már van.
A médiatrágya, bár szervetlen, mű, mégis hemzsegnek rajta az élőlények. A tömegkommunikációs csatornák lakói olyannyira elszaporodtak napjainkban, hogy egyes gyanakvó járványügyesek már pestisveszélyről beszélnek. Mi tagadás, ahogy a madárinfluenza előbújt a médiacsatornákból, úgy a pestis is előbújhat.
Az alanyiság szempontjából fontosabb a médiánál a tömeg, melyről azt gondolhatjuk, hogy szuverén Alanyokból tevődik össze, vagyis nép. De a posztmodern demokráciában a tömegmédia sugárzása által láthatóvá válik, hogy mi is ez a nép valójában. A posztmodernben a nép új alakot ölt, pontosabban most tűnik csak fel igazi mivoltában, miután felszabadult és alanyi cselekvésre jogosult, sőt demokratikusan kötelezett.
A demokráciában a nép elveszti ártatlanságát. Nálunk pl. a 91-ben eltávozott Szovjet csapatok magukkal vitték a magyar nép alibijét is. A kibernetikus médiasugárzás pedig az alanyi mivolt pusztításával a népet tömeggé varázsolja, mely műveletet a high-tech kommunikációs médiumok egyre inkább önállóan, már embertől függetlenül végeznek. Ugyanakkor az az ígéretes fejlemény is megfigyelhető, hogy az utóbbi évtizedek tömegmédiájának impakt faktora hanyatlóban van. A mai serdülő korosztály számára a televízió a kommunikációs és szórakoztató elektronikus ketyerék legunalmasabbika.
Az Alany halála a tömeg életre és hatalomra kelésével párhuzamosan zajlik, de nem maradéktalanul. Ha valaha volt élő Alany, akkor ma is van, és lesz is mindaddig, amíg ez a kérdés egyáltalán felvethető. Az erkölcsi Alany a kultúra egyetlen forrása, és genetikai kódját azok az egyedek is magukban hordozzák, akiken ez fenotípusosan nem jelenik meg. A civilizátum alatt azonban kultúra csakis szub verzióban lehetséges. Bár a „subversion” szó eredetileg felforgatást, aláaknázást jelent, a szub verziójú kultúra a civilizátumot komolyan nem fenyegeti. Ami viszont fontosabb, hogy a hatékony alanyi mivolt és a kultúra bizonyosan fennmarad a civilizátum árnyékos helyein, bár csak szub verzióban, de élet és szaporodó képesen, jobb időkre várva.
Botond Gyula
2007-02-04