Megjelent www.gondola.hu 2008-12-15
dr. Botond Gyula
Védőoltás hazugságjárvány ellen
Biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő időtávlatból visszatekintve a történelemkönyvek is sokáig meg fognak emlékezni e pandémiáról valahogy így: az ezredforduló táján több hullámban hazugságjárvány söpört végig az emberiségen, beszennyezve, használhatatlanná téve a kommunikációs csatornákat, megbénítva ezáltal a társadalmak légzőrendszerét.
Senki ne kételkedjen abban, hogy masszív, vehemens, félelmetes és életveszélyes járvány tombol ma Magyarországon és a világ számos más pontján, megfertőzve tömegeket, zavart okozva a társadalmi alrendszerekben, a mindennapokban, a tudatokban, a lelkekben. Biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő időtávlatból visszatekintve a történelemkönyvek is sokáig meg fognak emlékezni e pandémiáról, valahogy így: az ezredforduló táján több hullámban hazugságjárvány söpört végig az emberiségen, beszennyezve, használhatatlanná téve a kommunikációs csatornákat, megbénítva ezáltal a társadalmak légző rendszerét. Ne kételkedjünk abban, hogy nagyon komoly, járványos betegség a hazugság, mely elszaporodva lehetetlenné teszi a kommunikációt, vagyis az emberek közötti kapcsolatrendszert.
Hazugság mindig volt és lesz is, mert egyrészt könnyű terméke a kommunikációnak, másrészt, mert adott esetben hasznot tud hozni. A hazugságjárvány azonban ennél sokkal több. Ahol hazugságjárvány van, ott nem bízhatunk meg a vezetőkben, a tudósokban, a híradásokban, az orvosokban, a papokban, a tanárokban, a törvényekben, a dokumentumokban, a tankönyvekben, a szerződésekben, a gyógyszerekben, a szomszédokban, a barátokban, a rokonokban és persze önmagunkban sem. A hazugságjárvány a társadalmi, kapcsolati létet betegíti és öli meg. Egy virológusnak kötelessége figyelmeztetni a társadalmat, ha életveszélyes vírus elszaporodását észleli. Egy pszichoterapeutának pedig, ami egy másik orvosi szakma, szintén kötelessége figyelmeztetni, ha pszicho- illetve szociológiai vészhelyzetet észlel. A hazugságjárvány jelen méretében már társadalmi vészhelyzetnek tekintendő. Kijárási tilalmat ez ügyben persze nem kell elrendelni, de a tömegmédiumok működését lényegesen korlátozni kellene, például úgy, hogy a szólásszabadság csak az igazat szólásra vonatkozzék. Aki pedig tömegmédiában hazudik, az néplélekirtás vádjával kerüljön bíróság elé.
A hazugságjárvány aktuális fennállásában nincs mit kételkedni, ugyanakkor a vele szembeni egyetlen védekezési mód a kételkedés. A kételkedés azonban energiaigényes, fárasztó munka, az üzenetek egyszerű és egyoldalú elfogadása sokkal könnyebb. Aki kételkedik az ez évi influenzakampány híreiben, rosszabbul érzi magát, mint aki biztosan tudni véli, hogy igaz, vagy nem. Íme két ellentmondó hír: „új típusú életveszélyes vírus kering körülöttünk, de van ellene védőoltásunk”, és: „a madárinfluenza idején legyártott kotyvalékot akarják most ránk sózni mindenáron”. Hogy érezheti magát az a jámbor médiafogyasztó, aki mindkét hírt azonos értéken veszi? A gyors, határozott döntés nyugtató hatású, a nyugalom pedig erősíti az immunrendszert.
A hazugságjárvány szempontjából Magyarország különleges helyzetben van. Sem térben, sem időben nem találni példát arra, hogy egy kormányfő nyilvánosan bejelentse a hazug miliő hivatalos fennállását, melyet aztán az ország teljes vezetése jóváhagy. Sztalin bizonyosan rossz ember volt, de még ő is meghagyta alattvalóinak az igaz beszéd hitének lehetőségét. Azt gondolhatjuk, hogy mi süllyedtünk a legmélyebbre, vagy talán azt, hogy kivételes szerencsében van részünk. Hazugságjárvány idején a kételkedés egy természetes védekező mechanizmus, pszicho-immun reakció. Tudjuk, emlékszünk, a reakciósokat nem kedveli a hatalom. Néhány hete az egészségügyi miniszterünk megpróbálta feljelenteni a kételkedő (reakciós) háziorvosokat, aztán egy másik magas rangú főgyógyász kinyilatkoztatta a tévében, valahol a Joshi Bharat és Mónika műsorszámai közé ügyesen beiktatva, hogy az orvosoknak nincs joguk kételkedni a vakcina hatásosságában, biztonságosságában, életmentő, üdvözítő, feloldozó, boldogító mivoltában. Azóta a kételkedő orvosok csak suttogni merik az érdeklődők fülébe véleményüket. Tényleg a vakcinát kell védeni a kételkedés káros hatásával szemben, vagy valami egész más dolgot a vakcina mögött? A vakcinának nyilván nem árt a kételkedés, tehát a gondolkodási tilalom, mint mindig, a hatalmi, politikai, financiális érdekérvényesítést szolgálja. Ezért hangzott el a fenyegetés a tömegmédiában.
Egy múlt századi híres ember, akinek a nevét nem írom ide, mert elsötétítené a képernyőt, szállóigéjét (poszt)modernizálva, a következő javaslatot teszem: kételkedni, kételkedni, kételkedni! Aki manapság minálunk (és a többi médiademokráciában) a központi tömegkommunikációs üzenetekben nem kételkedik, annak mentális képességei nem elegendőek a létfenntartásához, esetében a tömegmédia lélegeztető gépként funkcionál. Az ilyen embert nem nehéz felismerni, mert csak azt tudja kilélegezni, véleményezni, amit néhány órával, vagy nappal korábban egy tömegmédiumból magába szívott. Napjaink médiájának tudatra és lélekre gyakorolt hatását egy könyvemben részletesen vizsgáltam, bár az a kötet még a „madárinfluenza” fantázianevű médiajárvány korában készült, napjainkban változatlanul, ha nem fokozottabban érvényes.
Tömegmédiumban nyilatkozni különleges, nem hétköznapi kommunikációs művelet, speciális szabályai és még speciálisabb hatásai vannak. Szakértelmet igényelne. Egy medicinális szakembernek nincs ilyen irányú képesítése és gyakorlata sem, olyasmit művel tehát, ha megnyilatkozik, amihez nem ért. Nem az a lényeg ugyanis, hogy igaz mérési eredményeket említ, hanem az, hogy adott kontextusban ezen adatok tömegmédiában való emlegetése milyen szuggesztív hatást kelt. Az egyszerű tudatlanságnál rosszabb verzió az, ha szándékos félelemkeltést, félrevezetést művel. Az elmúlt évek tömegkommunikációs visszaélései szerte a világon – Magyarországon hatványozottan – megalapozták a médiában nyilatkozó tekintélyekkel szembeni bizalmatlanságot. A hazug miliőben a kételkedés egy természetes, életmentő védelmi reflex, nem pedig politikai ítélet. Bizonyos szempontból hasonlít az orvosi hálapénzhez, ami egy erkölcstelen rendszerben, mely az orvosokat segédmunkási bérezésben részesítette, az emberek természetes erkölcsi érzékének kifejeződése volt. Illetve ma is az, mivelhogy e téren Rákosi pajtásék óta semmi sem változott.
Talán már köztudomású tényként kezelhetjük, hogy a gyógyszeripar olyan mértékű nyereséget söpör be az egyébként mélyszegény egészségügy kasszájából (pontosabban az emberek zsebéből), aminek köszönhetően az összes ipari nyereséglista élén áll. Nem véletlenül van ez így, a legnagyobb hasznot ott lehet bezsebelni, ahol a legnagyobb a félelem. A gyógyszeripar leplezetlenül piacnak tekinti és nevezi az egészségügyet, a gyógyszereket piacra dobják és high-tech marketinggel promocionálják. Az orvosoknak kötelességük ismerni ezt a tényt, és figyelembe venni minden, a gyógyszerekkel kapcsolatos tanulmány, előadás értékelésekor. Más szóval, kötelességük a gyógyszerajánlásokban kételkedni, kételkedni, kételkedni, akárhonnan származnak is azok. Az igényesebb szaklapok már néhány éve megkövetelik a kutatási eredményeket közlő szakemberek financiális kötődéseinek bevallását és feltüntetését. A kételkedés követelményét tehát nem én találtam fel. Természetes persze, hogy a sötét alakoknak fáj a világos beszéd, úgy vannak vele, mint a vámpírok a napsütéssel. A kételkedés tilalma tehát hatalomtól és technikától függően maximalizált, az ellenszegülés pedig szankcionált, ezzel számolni kell, mintha háborús helyzetben lennénk. Ugyanakkor a kételkedés tilalma egyben bizonyíték is annak megalapozottságára. De hát hogyan is ne kételkedjünk akkor, ha az országvezető nyilvánosan bejelenti saját és kormánya hazug mivoltát, majd pedig párttársai megtapsolják és elnökükké választják? Hogy lehet ezek után megállapítani, hogy az efféle emberek szájából mikor jön igaz szó és mikor hazug? A velük kapcsolatos kommunikációs alaphelyzet nem lehet más, mint a hazugság vélelmezése.
A „madárinfluenza” elnevezésű, ma már nevetséges, da annak idején tragikusan komoly félelemkeltő kampány alkalmával az akkori egészségügyi miniszterünk azt nyilatkozta, hogy hárommillió magyar halhat meg a járványban. Pszichoanalitikus gondolkodás szerint egy ilyen mértékben irreális, bizarr fantázia esetén tudattalan vágy kifejeződését kell gyanítani. Ugyanő persze azt is mondta, hogy az állampolgárságért ácsingózó külhoni magyarok csak a tébékasszánkat akarják lenyúlni. Utólag aztán beismerték, hogy minden szavuk hazugság volt. Azóta az egészségügyi miniszter nevét háromszor megváltoztatták, szelleme azonban változatlanul: pártszellem.
A helyzet rendkívül veszélyes. Bármikor megtörténhet ugyanis, hogy egy igazi pestis- vagy anthraxjárvány tör ki, és akkor a központi kommunikációban való kételkedés végzetes lehet! Bár ki tudja? Az aktuális politikai kontextust alapul véve – talán éppen ez lenne az életmentő… A hazugságjárvány, lám, sokkal veszélyesebb, mint az influenza, a hamis kommunikáció ugyanis mindenféle kórokozó infektív potenciálját növeli. Én magam ugyan ebben az évben sem veszem igénybe az influenza-védőoltást, de mindenkinek nyomatékosan javaslom: oltsa be magát a járvány ellen ¬– a hazugságjárvány ellen! Vagyis legyen tudatos médiafogyasztó! Kételkedjen, kételkedjen, kételkedjen!
(a szerző pszichiáter)